BLOG - BEJEGYZÉSEK LISTÁJA

Eljött a tél, és hamarosan Karácsonyt ünnepelünk, ilyenkor az ember általában visszagondol a hamarosan lejárt év eseményeire, én is ebbe a helyzetbe kerültem a napokban, így hát ugy döntöttem, hogy ideje lenne bepótolni a mi kis manónk fejlödésének nyomon követését...

A nyári beszámolóban említettem, hogy ez a kis gézengúz elkezdett mászni, valamikor a kilencedik hónap körül, ami nagy öröm volt a családban, aztán úgy beíndult, hogy hamarosan már mindenhol ott kellett lenni mögötte, mert fel/le/ki/be mászott mindenre/mindenről/mindenbe.

Természetesen ezek után már a következő lépést vártuk ami a mozgása fejlődésében bekövetkezhetett, hogy meginduljon. És ez a várva várt pillanat is eljött, mégpedig egy pár nappal az 1 éves születésnapja elött megtette az első lépéseit egyedül. Gondolom nem kell leírnom, hogy milyen nagy öröm töltötte el a szívünket, és mekkora büszkeség volt nekünk szülőknek, és a nagyszülőknek egyaránt.

Így hát a mi kis Andorunk már 1 éves, és megáll a lábán...

A születésnapját itthon ünnepeltük meg családban, természetesen minden evés-ivás, süti-torta benne volt a menüben, és a sok sok ajándék aminek a kis manó nagyon örvendett. Nagy kiváncsisággal figyelte ahogy újabbnál újabb játékok meg minden tárulkoznak fel elötte, kimondottan örvendett, főleg a sok embernek akik körülvették (megjegyezném, hogy nagyon szereti ha többen vagyunk egyszerre körülötte), és természetesen a legjobban Bencének aki az ő kis unókatesója, és szívesen eljátszanak egymással (inkább egymás mellett külön külön).

Természetesen továbbra is járunk játszóházba, ahol egyre aktívabbak a kis manók, Andorral az élen, és ott is sor került a várva várt közös születésnapozás (sajnos Boglárkáék nem tudtak eljönni betegség miatt), ahol majdnem teljes volt a csapat 10 gyerekből 9 jelen volt, ami nagy szó, hiszen egyre kevesebben jártunk az utóbbi időben. Ott is volt minden, lufi, labdák, sípok, torta, gyümölcslé.... de mindennen felül jókedv és vidámság.

Nagyon jó volt láttni azt a sok csöppséget, ahogy mászkálnak, tipegnek egymás között és örvendenek mindennek, és játszanak együtt.

Andor, a kis társaival ( Soma, Zonga, Csenge, Janka, Léda-Zsanet).

Ami az étkezését illeti, ezt egy külön fejezetbe kellene foglalni, de ugy dötöttem, hogy mindenről egyszerre egy helyen. Ahogy közeledett az 1 éves korához egyre gyakrabban probáltam adni neki azt amit mi eszünk, hogy szokjon hozzá, mert minnel elöbb annál jobb (mondják az idősebbek, és nemcsak). és hálát adok a jó Istennek hogy mindent elfogad és mindent megeszik, kimondottan mindenevő angyal.

De ami nehezebben ment (és most már tudom, hogy csak az én elhatározásom kellett) az a szopizásról való leszoktatás. Én mindig azt mondogattam hogy ha betölti az egy évet akkor többet nem lesz szopizás, természetesen ez nem így alakult, és még egy évesen és két hónaposan is szopikált a kis angyal. De mivel a kis angyalnak már rég növekedett a hasamban a kis tesója ( 4 hónapos terhes voltam, most már mindjárt 5 hónapos), szép lassan kezdtem kimerülni, így hát a döntés határozott és végleges volt, Andort el kell távolítani anyának a mellétől.

Én nem tudom mások hogy csinálják, de én a Virágnál bevállt eltávólítást vetettem be, és ugyanúgy bejött nekünk is. Éspedig Andort felcsomagoltam és elköltöztettem a nagyszülőkhöz, 5 napig nem láttam, azt hittem beleszakadunk én is és Attila is, annyira hiányzott. De nekem elapadt a tejem és Andor megszokta hogy nincs szopikálás, és azóta apával fekszenek le minden este, esti mese és utána alvás.

Amit még elértünk, és azt hittem soha nem következik be, hogy amióta nem szopikál már átalussza az éjszakát, ami nekem nagyon nagy öröm, mivel amióta megszületett egy éjszakát sem aludtam végig.

Majdnem megfeledkeztem az első igazi Mikulás járásról. Az úgy alakult hogy a mamáék Mikulása, odajött a dombra az idén, így hát mi kellett elmennjünk oda ahoz hogy a kis Andor megkapja az ajándékait amit a Mikulás ott hagyott neki, mivel hogy nagyon jó fiú volt. Meg is örvendett a sok sok ajándéknak, egyedül az a kis énekelő bohoc íjesztette meg ami meg táncolt is amellett hogy énekelt, de aztán ahogy teltek a napok megbarátkozott vele is. Aztán amíg hazaérkeztünk, már itt is járt a Mikulás, és itt is hagyott játékot és mesés könyvet Andornak, ami újabb örömmel és kíváncsissággal töltötte el a már nagyon fáradt Andort.

Az idén úgy alakult hogy Andor nem találkozhatott a Mikulással, de reméljük, hogy jövőben itthon leszünk amikor erre jár a Mikulás.

Köszönöm Úram hogy adtad nekünk Andort.

Eljött a nyár, és megfeledkeztünk a blog oldalról, ezt is lehet mondani, de valójában nem is így volt, csak egyszerűen zsúfolt volt az élet minálunk.

Egy kis összefoglaló az eseményekről:

* Kiderült, valamikor április végén, hogy ez a mi kis manónk hörghurutos - mi a szösz is ez - mi is ezt kérdeztük mindenkitől, aztán jöttek is a különböző válaszok, szakemberektől és nemcsak. Tünetek: érdekesebbnél érdekesebb köhögések, tüsszentés, és erösebbnél erösebb hörgés, valamint orrfolyás a végkimerülésig. Valahogy így tudnám körbeírni ezt a bizonyos hörghurutnak nevezett betegséget. Az orvostól orvosig való futkározásnak a végeredménye, hogy most remélhetőleg a megfelelő kezelést kapja, és javulóban van.

* Sajnálatos módon elmaradt a babapancsi, mivel ezzel a hörgös kis manóval nem akartam vízbe menni, de reméljük, hogy szeptembertől újból fogunk járni.

* Nagy öröm volt a családban amikor júniusban elkezdett mászni, mindenkinek büszkén mondogattuk, hogy elindult négykézláb a mi kis Andorunk.

Azóta is mászkál szüntelenül, és fáradhatatlanul.

* A különböző ételek bevezetése folyamatosan történik, egyre nagyobb ütemben. Eleinte csak minden nap egy új ételt mertünk megkóstoltatni vele, de most már majdnem mindent amit eszünk és kéri megengedjük neki, hogy belekóstoljon. A tegnap például szilvásgombocot evett, és nagyon ízlett neki.

* Július első napjaiban voltunk a Büdösben - erről majd bővebben - Andornak az első kirándulása, ami 5 napig tartott. Nagyon odavolt az új környezetért, az erdőért, és természetesen a Bence jelenléte sokat jelentett számára.

* Július második hetében babajátszóház négy napon keresztül. Csodálatos élmény volt, nagyon szerette a sok kis manó, hogy együtt lehetnek és sok sok érdekes játékkal játszhatnak. Andor nagyon ügyesen feltalálta magát, és mivel akkoriban még újdonság volt nálunk a mászás nagyon érdekes volt mindenre és mindenen keresztül mászkálni.

* Július közepe, egy újabb kiruccanás, igaz csak egy napos, de útazás volt a Tarnica tóhoz, ahol anya nagyon sokat úszott, nagyon hideg vízben, és addig mi apával kint a parton vártunk rá, miközben esett az eső. Egy kicsit fárasztó volt számomra, de ahogy autóba ültünk el is aludtam.

* Július 22 - Dávidnak a szülinapi partija - szülinapja július 15. Itt is jól kijátszották magukat a gyerekek, eleinte Andor ismerkedett a környezettel, és a futkorászó Dáviddal - mivel ők inkább ülve a babakocsiba látják egymást - nagy csodálkva nézte, hogy bizony bizony Dávid már két lábon jár. Aztán feloldodott a hangulata hamarosan ahogy meglátta a sok új játékot ami otthon nincs. Nagyon jól éreztük magunkat Andorral az élen.

Röviden ennyi történt a pár hónap alatt ameddig nem írtam az oldalra...

Már rég nem volt idő leülni és egy kicsit beszámolni az eseményekről, pedig voltak bizony...

Húsvét első napján reggel hármasban ébredtünk, ami olyan jó mert mindig csak hétvégén van ilyen és ennek mind örülünk mikor apa is itthon van velünk. Szépen felöltöztünk és elmentünk templomba, ami Andor életében még elég ritkán fordult elő. De eldöntöttem, hogy elöbb vagy utobb úgy is meg kell szokja, és jobb ha elöbb. Hát a kicsi drága rá is csodálkozott a sok idegen emberre, de nem sokat törödött velük, hanem a kis ismert papagájával eljátszadozott apa ölébe. Természetesen egyszer csak megelégelte az egy helyben ülést és sétára bírta apát, aki hamarosan vissza is jött mivel a kis manó elaludt.

Ebédre hivatalosak voltunk Lajosnak és Erikának a 25 éves házassági évfordulója alkalmával tartott ünnepi ebédre, ahol újból sok ismeretlen emberrel találkozhatott Andor.

A nagy tömeg és zaj ellenére, Andor remekül bírta a gyűrödést egész nap. Mindenki végig gyámbászta, kézről kézre járt, mindenkinek nevetett, nem sírt, nagyon büszkék voltunk rá. Még a közös tánc sem maradhatott el, amit mindhárman nagyon szerettünk.

Természetesen estére ki volt teljesen merülve, de még akkor is volt ereje rámnevetni mikor Ilus mamáéknál meglátott amikor érte mentünk. Így telt el húsvét első napja, eseménydúsan.

A húsvét másodnapját már apa nagyon várta, amióta Andor megszületett mást sem hallani csak hogy mennek öntözni. Na aztán úgy alakult, hogy mind a hárman elmentünk öntözni, amit valójában inkább családlátogatásnak neveznék. Elmentünk Virágékhoz, ahol találkoztunk Bencével, aztán megöntöztük Ilus mamát és Bogács nénit. Utána következett Erzsébet nénje, és hazafele természetesen Ida nénje, akit nem lehetett kihagyni. Nagyon szép napot töltöttünk együtt.

Estére már mindhárman fáradtan estünk be az ágyba....

Így telt el az első hármasban töltött húsvétunk...

Már elég rég készülödött előbújni az első kis koc-koc, de mind nem jött, és mi nap mind nap be be kukucskáltunk a kis szájába Andornak, mivel a nyálazás az vég nélkül folyt.

Aztán egy szép nap április elején észrevettem, hogy megpattant az alsó foginye a kicsi drága manónak, jobban örvendtem mind mikor valójában megjelent a foga. Szépen kenegettem a foginyét nyugtató kenőcsel, hogy jobban viselje, de meglepődésemre nem volt sokkal nyügősebb mind általába, és láza sem lett. Így nap mind nap nézegettem, várva a pillanatot amikor végre kibújik az első kis fogacska, és az a nap is bekövetkezett, mégpedig április 7-én.

Már hetek óta töprengtem rajta, hogy mikor is kezdjek el adni a kis Andornak egy kis muroklevet, almalevet, és a napokban eldöntöttem, hogy eljött az ideje.

Egész ügyesen üldögél már ha kitámasszuk párnákkal, a fejét már rég egyenesen tartja, ezek a jelek mind arra utaltak, hogy ő megkóstolna valami mást is mind a tejcsi papát.

Így hát eljött ez a nap is amikor a keresztelőre kapott etetőszéket felszenteltük, és meglepődésünkre nagyon ügyesen ül benne, nem csúszik le, nem dölingél jobbra balra, és egészen jól érzi magát benne.

Természetesen az első "etetés", az apa jelenlétében történt, mégpedig szerda este. Egy kis muroklevet kapott a kis Andor, ami nagyon ízlet neki, és csodálkozva tapasztaltuk, hogy egészen ügyesen le is nyelte a nagyját.

A második etetésen Ilus mama volt jelen, és ekkor került sor az etetőszékre. Mamával is csodálkozva figyeltük, hogy milyen ügyesen nyeli le a muroklevet egyik kiskanál után a másikat. Természetesen azt nem felejtem el megjegyezni, hogy minden alkalommal a kis manó egész pofikája tiszta murokleves a végére, és ragad össze vissza, de mindenképpen aranyos.

Nekem mint anyának egy külön élmény látni ahogy az alig pár hónappal ezelött született kis csemetém, hogy növekedik, és immár kanálkából ízleli a muroklevet.

Mivel minden féle véleményeket hallani innen onnan, hogy a gyerek így meg a gyerek úgy, nem fogadja el a kanálkát, mert ő csak szopikált eddig, egy kicsit féltem hogy nehogy nálunk is bekövetkezzen, de most már nyugodt vagyok, mert látom, hogy semmi idegenkedés nincs a kiskanálal szemben Andor részéről.

Hamarosan jöhet az almalé, aztán meg a pépek....

Mint a babapancsira erre a körre is idejében beíratkoztunk (szerencsére, mert van akinek már nem volt hely), és ugyancsak csoportosan, ami jó mert így itt is a barátaival tud lenni a kis manó.

Már rég vártuk ezt a napot, tudván hogy valamikor márciusban kezdődik el ez a bizonyos baba-mama foglalkoztató kör, megörvendtünk amikor végre telefonáltak, hogy mikor kell menni a megbeszélésre és ott megtudtuk, hogy március második keddi napján lesz a nagy nap.

Hát el is jött az a bizonyos nap, és egy kicsit aggodva ébredtem, de inkább a kiváncsiság öntött el miközben készülödtem, és öltöztettem a kis Andort, valamint becsomagoltam gondosan a dolgokat amiket kellett vinni.

Meg is érkeztünk nagy sietve, közbe az elsők között voltunk (pedig azt hittem késésben vagyunk) akik betoppantak abba a hangulatos játszószobába, ahol várt ránk már Bori, a kedves csoportvezetőnk.

Andor nagy érdeklődéssel nézett körül, barátkozott a környezettel, és az egymás után érkező anyukákkal meg babákkal.

Mikor mindenki jelen volt, összesen nyolc baba-mama (tízen vagyunk a csoportba, de Eszter és Boglárka nem tudtak eljönni), megkezdődhetett a foglalkozás, ami egy kis énekkel hívogatta a babákat a közös játékra, és a következőképpen szólt " Gyere Andor játszani, gyere Andor labdázni", ez a kis ének minden gyerek nevével elhangzott, miközben mindegyik kis manó kapott egy egy labdát, amivel játszodhatott.

Ezután jött a masszírózás, ami a kis lábbukkal kezdődött, amit követett a kis pocijuk, majd a mellkasuk, a két kis kezük, és befejezésképpen a homlok meg az arc masszírozása. Ezután hasrafektettük a babákat és egy kicsit megdögönyöztük a hátukat.

Ezt követte a labdázás, vagyis a labdáztatás, amit Andor már itthonról ismert, mivel neki már rég van labdája, látszott is a viselkedésén, neki és Gyopinak. A labda után jött a "zsipp-zsupp", ami szintén nem volt újdonság Andornak.

Végezetül volt egy ének összekötve egy lebegtető virággal (egy nagy piros-narancssárga virág formájú lepedő), amit a földre körbe fektetett manók fölött lebegtettünk. Ezt a jelenséget le kellett volna fotózni, ahogy mindegyik gyerek különbözőképpen élte meg, volt aki kacagott, volt aki megszeppent, mint Andor, volt aki kiváncsian nézte, hogy mi is történik. És a legvégén volt egy körbe körbe táncolás (négy lépés jobbra, majd helybe, négy lépés balra, majd helybe, négy lépés befele, majd helybe, négy lépés kifele majd helybe, és ezt ismételtük el egy párszor), volt aki belealudt, volt aki már a végére fáradt lett és nyűgös, volt aki megéhezett...

Így telt el az első baba-mama találkozásunk, szerintem mindkettőnknek kellemesen.

Természetesen Andor is elfáradt a végére, öltöztetés gyorsan gyorsan, kirohanás a friss levegőre, és ott pillanatok alatt elaludt a mellkasomra hajtva kis kobakját. Mire megébredt már fenn is voltunk a Kövesdombon mamáéknál, és örvendeztünk az újabb találkozásnak, mert ne felejtsük elmondani, hogy mamának már úgy örvendünk mint anyának, és apának...

Már rég készülödtünk meglátogatni Dávidot, de még soha nem jött össze, bár ő az anyukájával már jártak nálunk és kipróbálta a játszóágyamat, meg a játékaimat. Azóta készülök én is hozzá menni, hogy én is kipróbálhassam a hintáját, meg a játékait. Ez a nap is eljött.

Pénteken mivel esős idő volt anyával úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk Dávidékat, és el is mentünk (természetesen elötte anya bejelentkezett náluk telefonon). Nagy volt az öröm amikor odaérkeztünk (főleg Dávid részéről, mert én meg voltam lepödve), a már kúszó Dávid rögtön ott is termett mellettünk és nagy érdeklődéssel figyelte ahogy anya vetköztet engem. Nagy volt a meglepödés részemről ahogy láttam, hogy Dávid tud már kúszni, és eljut bárhova akar. Amikor már jól szétnéztem és megbarátkoztam a környezettel anya le is tett Dávid melé a földre a játékok birodalmába. De mivel én még olyan kicsi vagyok, amikor Dávid nekirugaszkodott, hogy simogasson meg örömében, elkezdtem sírni, így anya hamar ölbe kapott vigasztalásért.

Aztán következett a hinta, eldöntöttük hogy kiprobáljuk, hát bele is ültetett anya, de én úgy el voltam csodálkozva, hogy hol is vagyok, hogy nem tudtam kimutatni örömömet. Azért egy pár fénykép erejéig benne hagyott anya, majd eldöntötte, hogy én még kicsi vagyok a hintához.

Ezek után végignéztük ahogy Dávid anyukája elkészitette a finom zöldség pépet az ebédhez (krumpli, murok, karfiol, rizs), és ahogy a kicsi Dávid megette jóízűen, mert ő már ilyeneket is eszik, én még csak tejcsit kapok anyától, de hamarosan én is fogok ilyeneket enni.

Ez volt a rövid látogatásunknak a vége, mivel közben szépen kisütött a napocska  és anya meg Dávid anyuka eldöntötték, hogy ilyenkor kint van a helyünk, hamar felöltöztettek bennünket és kivittek sétálni. Így hát hamarosan álomba merültem és mikor felébredtem már itthon voltunk...

Szép lassan ebből is már regényt lehetne írni... Ahogy telnek a hónapok egyre érdekesebb szokásai vannak a kis Andornak. De azért kezdeném a kezdetek kezdetén, az első napoktól. Ahogy már volt szó róla, az első két hónap görcsös időszak volt a kis Andor életében, így aztán hamar rászokott a hason alvásra, és szabályszerűen , kizárólag csak hason aludt, főleg éjszaka. Volt hogy féloldalra fektettük és kitámasztottuk a hátát egy takaróval, de ilyen pozicióban nem sokáig aludt. Habár amikor megszületett a szülészeten csak kizárólag féloldalason aludt, hol az egyik hol a másik felén. De ahogy eltelt egy pár nap hogy hazajöttünk és görcsös lett csak a hasán tudott aludni, mivel ezáltal nyomta a kis pociját és valoszinű nem fájt annyira. Természetesen az alvási állapothoz is el kellett érni, amit a hosszú és fárasztó altatások előztek meg. Éjszakánként volt hogy 2-3 órát sétaltunk vele (többnyire én), ameddig sikerült letenni a kicsiágyba. Aztán jött egy időszak amikor odavettem magunk mellé a nagyágyba, mivel annyira görcsös volt, hogy csak akkor tudott aludni ha paskoltam a fenekét, vagy súroltam a hátát. Abban a pillanatban ahogy abbahagytam a paskolást elkezdett mozgolodni, huzodott össze mint egy kifli, huzta fel a lábacskáit és ébredett meg.

Amikor valahogy eltelt az első 2 hónap (a megpróbáltatások időszaka), eldöntöttük hogy megpróbáljuk átszoktatni a kicsiágyba, mert mindenki rémisztgetett, hogy majd a nyakunkra nő, és nem fogjuk tudni áttenni. Na hát az altatási módszer megváltozott, úgy kezdett elaludni ha az esti szoptatás után  valamelyikünk (inkább Attila) sétált vele és énekelt neki, érdekes módon függőleges testtartásban aludt bele a sétába. Nagyon ritkán volt olyan, hogy belealudt a szoptatásba, bár sokan mondták, többek között Virág (a testvérem) is, hogy Bence mindig belealudt a szoptatásba. Amikor valahogy elaludt betettük a kicsiágyba és ott aludt is egy pár órát, amíg fel nem kelt szopizni. Na de ekkor már odavettem magunk mellé és ott is maradt (marad) reggelig. De szerencsére ahogy telnek a hetek egyre hosszabodnak az éjjeli alvásnak az intervallumai, így hát én arra számítok, hogy amikor majd átalussza az éjszakát akkor azt a kicsi ágyába fogja megtenni. Nem dőlök be a rémisztgetéseknek, hagyom hogy nyugodtan aludjon velünk a kicsi drága (bár én nagyon kényelmetlenül alszom), mert olyan jó érzés hogy érzem a kis szuszogását, felsóhajtásait, a kicsi kezeit, lábait amikor rám teszi őket.

Na de úgy egy hete az is megtörtént amit nem hittem volna egy-két hónappal ezelőtt. Elaludt a kicsiágyába egyedül, természetesen délutáni alvásról beszélek. Az úgy történt, hogy általában szoptatás után oda be szoktam tenni, mert olyankor mindig olyan nyugis, és eljátszik a kiságyra felszerelt állatkákkal a zenei aláfestés mellett, és én kijövök tenni venni. Időnként be szoktam menni, hogy felhuzzam neki a zenét, és csodák csodájára észrevettem hogy magára húzta a takarót ( a fejére), és elaludt, nem hittem a szememnek. De bizony azóta már többször is bejött ez az elalvási módszer. Sőt a tegnapelött a játszóágyában is elaludt ugyanigy magára húzva a takarót. Nagyon aranyos ahogy altatja magát, gyűrve magaelött a takarót és magára húzva.

Tehát ahogy telnek a hetek, minél nagyobb annál önálóbb lesz a kis Andor. Most abba kell hagynom a filozófálást mert kiált utánam Andor, és mennem kell.

Amikor megszületett a kis Andor annyira törékeny és magatehetetlen volt, hogy éreztem minden percben oda kell figyeljek, ott kell legyek mellette, bármi kis hangot kiadott rögtön ugrottam és néztem vajon mit akarhat.

Ahogy teltek a hetek és később a hónapok egyre jobban kiismertük egymást. A első két hónap kritikus pillanat volt mindhármunk életében, főleg hogy a legényke aki éppen belépett az életünkbe görcsös volt, majdnem egész nap. Az éjjeli felkelések, szoptatások, ringatások, sétálások, a nappali ölbe tartások, dédelgetések, biztatások, úgy tüntek hogy soha nem érnek véget, és a végkimerülésbe sodornak. De aztán eljött a nagy nap amikor egyszer csak észrevettük, hogy Andor nagyon nyugodt lett, nem görcsöl, eltelt egy nap, és még egy és semmi jele annak hogy görcse lenne a kis manónak, aki eddig minden áldott nap görcsös volt. Még ő is csodálkozott, hogy elmúltak a hasfájásai. Érdekes módon, nem tudom hogy volt-e köze vagy sem, de amikor bekaptuk a 2 hónapos oltást, a következő naptól nem volt görcsünk.

Aztán ahogy teltek a hetek egyre ügyesebben kezdett figyelni mindenre, és mindenkire. Elöször csak kezdte követni a tárgyakat ha elvittük lassan a szeme elött, majd kezdett arrafele nyúlni ha valamit elé tartottunk. Ezzel egyidőben kezdett el el mosolyogni, csak úgy ösztönszerűen, véletlenszerűen, de látszott, hogy még nem tudatosan. Még egy kis idő elteltével azt is megértük, hogy elöször megfordult a hátáról a hasára, nagy örömünkre, és aznap többször is megfordult, érdekes módon csak egy irányba (jobbra).

Volt egy időszak körülbelül két hét amikor elkezdett gögicsélni, ami természetesen utólag derült ki. Mi mind hallottuk hogy gargalizál, úgy csinált mind aki összegyűjti a nyálát a szájába és gargalizál vele. Ugyebár mint aggodó szülők, mindenfélét kezdtünk kitalálni, hogy meg van hűlve, be van rekedve, fájhat szegénynek a torka, addig addig, hogy megfogtam és elvittem az orvosnénihez. Természetesen megvizsgálta, és kiderült, hogy kutya baja nincs, makk egészséges. Egy kicsit kínos volt , de legalább megnyugodtunk.

Ezután jött a visongások időszaka, egyre jobban ki tudta nyilvánítani örömét, bánatát, meglepődését, különböző hangokat hallatva. Nagyon ügyesen kezdett kommunikálni velünk, nagyokat nevetett most már hangosan is, és ha valaminek nagyon örvend akkor rúgkapál és felkiált többször is.

Így telnek a hetek és hónapok, és nagy gyorsasággal változik, fejlődik, ügyesebb és ügyesebb lesz ez a kis manó.

Napok óta gondolkodttunk Attilával, hogy meg kellene nyirni a kis manót, mivel már akkorára megnőtt a gyér haja hogy szép lassan beleér a szemébe (főleg babapancsin amikor a haja vízes). Így aztán a hétvégén eldöntöttük hogy megnyírjuk, és nem is akárhogy hanem egyenesen nyirógéppel. Meg is kértük Ilus mamát hogy hozza el hétfőn a nyírógépét. Eljött a hétfő este, amikor apának is volt ideje és nekifogtunk a hajvágásnak. De nem mennt az olyan könnyen mind ahogy mi elképzeltük, mert Andor nem tartotta a fejecskéjét egy helybe, állandóan forgolódott. Eldöntöttük mi okos szülök hogy anya elbolonditja, játszik vele, lefoglalja amig apa megnyirja. Így is tettünk, és sikerült is lenyírni a kis manót, de természetesen csak a nagyát. Utólagosan még nagymama is levágott egy pár hajszálat innen onnan, amelyek nem vetették alá magukat a nyírógépnek. Na meg is volt a meglepetés, elöször Ilus mama csodálkozott az új frizurán, majd ma a babapancsin a kislányok meg az anyukák, és termeszészetesen Dávid. Aztán ma délután még Feri tata is eljött, hogy megnézze a kis unókája új frizuráját. Úgy hogy nagy sikere volt az első nyiratkozásnak, és ne felejtsük el hozzá tenni hogy még jól is áll a kis Andornak.